Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Rés a pajzson - Szépen csőbe húzta az ellenzéket a Fidesz

2 éve
Göd még csak egy picike előjáték volt, az egri kísérlet jól sikerült, most ezt megcsinálták országosan is. Aki nem tudná, egyáltalán nem arról van szó, hogy Gödön a momentumos polgármester ennyire amatőr lenne, de nem hagytak kiutat a történetből. Addig-addig húzták a nadrágszíjat, amíg csak sikerül egy kis ...

Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek!

2 éve
Fogalma sincs arról, hogy amit most elkövet, és amit most mondott, az nem más, mint NÉPÍRTÁS! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az, hogy egy miniszterelnök egy olyan országban, amelynek vezetői büszkén vallják, hogy jogállamban és demokráciában élünk, kijelenti, hogy egy adott társadalmi rétegre nehéz napok jönnek, nem ...

Tavaszaim

2 éve
Sosem rajongtam a nyarakért. Gyerekkoromban is csak az vonzott benne, hogy nagyjából azt csinálhatok, amit akarok. Jó kislány voltam, elolvastam a kötelező háziolvasmányokat gyorsan, hogy aztán azt olvashassak, amit szeretek. Bicikliztem, és reggeltől estig az udvaron voltam. Egy kis lakótelepen laktunk, ott autó is ritkán járt. Igaz, amikor szomszédom hazajött az Opel ...